INNOVÁCIÓ

Audi Development Camp: húsz országból érkeztek a jövő mérnökei a Széchenyi István Egyetemre

Publikálva

Pillanatképek az esemény nyitórendezvényéről. (Fotó: Dudás Máté)

A Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésében negyedik alkalommal került sor az Audi Development Camp intenzív rövid képzési programra augusztus 9. és 15. között. A járműfejlesztéshez szorosan kapcsolódó, mikrotanúsítványt adó nemzetközi kurzusra 20 ország 35 tehetséges hallgatója jutott be, akik egy héten át tanulhattak és fejlődhettek Győrben.

A Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria 30 éve tartó gyümölcsöző együttműködésének egyik fontos eleme az Audi Development Camp (ADC). A rövid képzési programot először 2019-ben rendezték meg, és idén már negyedik alkalommal várták a világ minden tájáról az ambiciózus fiatal mérnököket és közgazdászokat, akik a járműfejlesztés titkaiba nyerhettek betekintést az egyhetes tábor során. Az Audi Development Camp megnyitójára a Széchenyi-egyetem tavaly átadott Győri Innovációs Parkjában került sor, ahol a tudomány, az innováció és az ipar a mindennapokban is találkozik.

Dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese nagy örömmel köszöntötte a 35 tehetséges hallgatót, akik húsz ország húsz egyeteméről érkeztek Győrbe, és az egy hét során egy elektromos jármű hajtásláncának szimulációjával foglalkoztak, öttagú projektcsapatokban versenyezve a győzelemért. Kiemelte: a Széchenyi-egyetem fontos szerepet játszik a térség járműipari szakembereinek képzésében, és büszke az Audi Hungariával három évtizede tartó partnerségre. „Ez az együttműködés az évek során folyamatosan bővült, és az oktatás mellett laboratóriumi szolgáltatásokban és kutatás-fejlesztésekben is testet ölt. A sokoldalú kapcsolat egyik zászlóshajója a 2015-ben megalapított Audi Hungaria Járműmérnöki Kar, amely ma már négy angol nyelvű képzést is nyújt a hallgatóknak, tanszékein pedig számos Audi Hungariával közös projekt zajlik” – fejtette ki. Hozzátette: az ADC kitűnő példája a partnerségnek, a tábor célja pedig, hogy rövid idő alatt a lehető leghatékonyabban mutasson utat a fiatal tehetségeknek.

A 2024-es Audi Development Camp megnyitójára a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjában került sor. (Fotó: Dudás Máté)

Németh Katalin, az Audi Hungaria oktatási-tudományos kooperációért felelős vezetője széles körű és sokszínű kapcsolatként jellemezte a nagyvállalat Széchenyi-egyetemhez fűződő viszonyát, amelyben a felek együtt fejlődnek. „Büszkék vagyunk közösen megvalósuló fejlesztéseinkre, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar tevékenységére és azokra a dolgozóinkra, akik mind az ipari, mind az akadémiai oldalt támogatják munkájukkal” – húzta alá. Hozzátette: „Az ADC-nek számos előnye van, ilyen a gyakorlatorientált oktatási forma, a nemzetközi csapatban zajló projektmunka, a kapcsolatépítés és a valós ipari problémákra választ kereső, megoldásfókuszú közös gondolkodás. Látni a jövő kihívásait és megtalálni a helyes utat másokkal együtt dolgozva: ez a munkaerőpiacon leginkább értékelt tulajdonság.”

Az egyetem és az Audi együttműködésének ékes példájaként dr. Jan Rohde-Brandenburger, a Járműhajtás Technológia Tanszék vezetője, az Audi Hungaria hajtásrendszer-fejlesztési szakértője is köszöntötte a résztvevőket. Kifejtette: az ADC alatt pont azokat a készségeket és kompetenciákat gyakorolhatják a hallgatók, amelyekre nagy szükségük lesz az autóipari karrierjük során is. „Az elmúlt hat hónapban olyan programot dolgoztunk ki a táborra, ami tükrözi egy hajtásrendszer-fejlesztő mérnök szimulációs munkáját. A feladat, hogy a csapatok a lehető legjobb teljesítményt hozzák ki a hajtásláncból, miközben a hatékonyságra és szén-dioxid-kibocsátásra, valamint néhány ESG kritériumra is figyelniük kell” – részletezte.

Az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja, dr. Dogossy Gábor az Audi oktatásra gyakorolt hatásáról beszélt, ami szerepet játszik abban is, hogy az egyetem nagy hangsúlyt fektet a projektalapú, gyakorlatorientált képzésekre. Büszkén emelte ki a kar nemzetközi versenyeken remeklő hallgatói innovációs csapatait is, így a motorfejlesztő SZEngine-t, a Formula Student-sorozatban remeklő Arrabona Racing Teamet és az elektromos autót fejlesztő, világcsúcstartó SZEnergy Teamet.

A táborban a felvételt nyert hallgatók – akik olyan neves egyetemekről érkeztek, mint például a Princeton Egyetem vagy épp a Darmstadti Alkalmazott Tudományok Egyeteme – oktatási napokon ismerkedtek meg a kurzus anyagával, majd önálló projektmunkában dolgoztak a szimulációs feladaton. A szervezők szabadidős programokkal is készültek a szervezők, amelynek része volt többek között a győri Audi-gyárban és a világszínvonalú járműipari tesztpályán, a zalaegerszegi ZalaZone-on tett látogatás is.


További friss híreket talál az ipar4.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Exit mobile version