Vegye fel a kapcsolatot velünk

Átadták Magyarország leghatékonyabb piaci alapú naperőművét

Szihalom napelempark

IPAR

Átadták Magyarország leghatékonyabb piaci alapú naperőművét

A sikeres próbaüzemeket követően elindult és szeptember 10-én ünnepélyes keretek között átadásra került a heves vármegyei Szihalmon hazánk legmodernebb és egyben legnagyobb termelési hatékonyságú naperőműve.

A 69 MWp teljesítményű erőmű telepítési célja is rendhagyó: a Solar Markt és a Green Cloud együttműködésében megvalósult beruházás az első olyan naperőmű Magyarországon, amelyet kifejezetten azért építettek, hogy a hazai vállalatoknak biztosítson zöldáramot, ezzel segítve a karbonkibocsátásuk csökkentését célzó zöld átállásukat.

A zöldenergia részarányának növelése és a dekarbonizációs célok egyik fontos vetülete most különösen erős hajtóerőt kap: a szihalmi naperőmű ugyanis egyedülálló abban (is), hogy dedikáltan a magyar vállalatok energiaigényeinek ellátására épült, ezzel a hazai vállalatok energetikai zöld átállásában új fejezetet nyit a Green Cloud és a Solar Markt.

Az átadott erőmű több szempontból is mérföldkőnek számít a hazai energetikában: az erőműbe épített technológia, valamint a működéséhez használt szoftveres- és adaptív megoldások a világ élvonalát képviselik, ezáltal a szihalmi erőmű a hazai naperőművek új generációját jelenti. A hozzá kapcsolódó, a vállalatok zöld-átállására tervezett szolgáltatáscsomag pedig szintén egyedülálló, mert a hosszútávú zöldáram-ellátás gyakorlatát (például PPA) innovatív módon újraalkotja: az ügyfél energia igényeire szabva, az időjárásfüggő zöldenergia ellátás sajátosságaitól függetlenül mindenkor biztosítja az áramellátást ügyfeleinek. A szihalmi naperőműre alapozva, a magyar vállalatok a Green Cloud Szolgáltatási Csomag keretében Magyarországon megtermelt tiszta energiát vásárolhatnak testreszabottan, maximális rugalmasság és minimális kockázatvállalás mellett, miközben akár 100%-osan is csökkenthetik a környezeti terhelésüket (karbonkibocsátásukat).

A szihalmi naperőmű számokban: terület: 86 hektár (kb. 121 focipálya mérete) éves teljesítmény: 101,6 GWh; napelempanelek száma: 104 550 darab; inverterek száma: 45 darab, 9 központi egységben; cölöpök száma: 18 500 darab; kábelek hosszúsága: 80 km.

A szihalmi naperőmű Magyarország legmodernebb megújuló erőműveként kezdi meg működését: olyan, soronként optimalizált, hazánkban eddig nem épített napkövető tartószerkezet az alapja, amely valós idejű időjárási adatok alapján adaptív vezérléssel képes az időjárási viszonyoknak megfelelően változtatni a panel dőlésszögét és tájolását, ezzel “önállóan” védekezve a vihar- és jégkárok ellen.


További friss híreket talál az ipar4.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Még több: IPAR

Népszerű

Hirdetés

Facebook

Gazdaság

Ipar

Hirdetés